Carina és Áron deluxe

Vagy inkább gagyi deluxe?

Mi ez a képen? Egy offline határidőnapló? Hogy kerül ez egy hajós blogba? Csak úgy, hogy köze van Méder Áronhoz.

Nagy tisztelője vagyok Méder Áronnak, amiért és ahogy körbehajózta a Földet (2006-2009) külső segítség és szponzorok nélkül, a maga erejéből, családja segítségével és közben mindezt szellemi síkon is fel tudta fogni, meg tudta élni.

Azonban azt sajnáltam, hogy a hajó milyen állapotban volt közben: szennyezett, kopott, elhasználódott, toldozott-foldozott. Talán ebből csak az első olyan, amiről pénz nélkül is lehet tenni. Talán minden kép akkor készült, amikor már túl rég volt tengeren és természetes, hogy belepte vastagon az üledék kívülről a hajót. Mindenesetre van egyfajta raszta hangulata az egésznek Áron hosszúra engedett szakállával  és hajával zárva a sort. Nincs persze ezzel gond, ő ezzel együtt írta be magát a tölrténelembe.

Olvashattuk blogjában, később a könyvében, hogy folyamatosan javítania, varrnia kellett Áronnak magát a vitorlát is, mert a terhelésnek nem tudott mindig ellenállni. Most pedig egy határidőnapló formájára kialakított hajónapló borítójaként kötött ki.

Ott láthatjuk a mívességet a funkcionalitás oltárán feláldozó öltéseket, amik a szakadást igyekeztek áthidalni. Talán épp valami nagy vihar után, de még mindig hullámzó tenger hátán, már szikrázó napsütésben készültek azok a sokat számító, életmentő öltések, ami visszatérő eleme Volt Áron - és ahogy külön mindig hozzáteszi hajóját is - Carina utazásának.


A Lazy Jack Sailing tervezői így álmodták meg a beltartalmat, de persze egyéni kívánság szerint is összerakhatóak a hajónapló egységei, hogy sok tengeri mérföldön keresztül hasznát vedd és büszkén mutathatsd vendégeidnek is a limitált példányszámú ritkaságot, a gyűjtők álmát.