Egy kedves barátnőm megjegyezte, hogy már nincs kanala a blogot olvasni, annyira tele van technikai kifejezésekkel, vagy ha nem, akkor olyan magyarul írt, ám összességében értelmezhetetlen szófüzérekkel, hogy csak a hard core Balatonon ringatózók értik. Neki akarok most kedvezni, és lánykává szelídült önmagam adni, csendes mandolin kísérettel, amint hosszú tüllruhában a kert végében elzengem a Siófoki kupa élményeiből szemezgetve a legnőiesebb perspektívából előadhatóakat. Na, csak annyira lesz ártatlan, mint Tarja feltűnése a Nightwish számokban. :D
Orvost, orvost!
A YSII-ben (abban a hajóosztályban, ahova a blog középpontjában álló hajóval tartozunk) simán kimúlhatnék, ha a földön feküdnék. Na jó, talán odébb nem rúgnának még akkor sem, ha az etető sátor előtt keresztbe helyezkednék el, de biztos meg nem kérdeznék, hogy mi bajom. Most sem azért feküdtem a siófoki famólón, hogy valaki megkérdezzen, sőt, igyekeztem feltűnés nélkül, és a csülkös bableves elől elsomfordálva szépen megpróbálni kiegyenesíteni a beállt hátam. Már reggel éreztem, hogy az aktuális fekhelyemként felajánlott lakókocsi nem tett jót a rég nem gyakorolt tornasor hiányában elgémberedett derekamnak, de a szélcsendben hosszan hajóban ülés után csak romlott a helyzet, és nem akart kiegyenesedni. Úgyhogy kifeküdtem. Szó szerint.
Egy apámnyi kedves férfi termett ott és kérdezte, hogy rosszul vagyok-e. "Jajj, nem, dehogy, semmi bajom, csak egyenesítem a derekamat." Ó, nem addig, sápadt is vagyok, meg egy ilyen hölgy ne feküdjön csak így; takaró kell alám, meg orvos hozzám. Na, gondoltam a fene akart ekkora feneket keríteni ennek, de már jött is a verseny orvos, feltett 5 keresztkérdést, majd hasra fordított, és úgy megmasszírozta a panaszos keresztcsontom, hogy csillagokat láttam. Mit csillagokat, az egész kiba* tejútrendszert egyszerre. Közben egy hang se jött ki a torkomon, mint amikor azt álmodom, hogy életveszélyben vagyok, de mégsem tudok sikítani. Borzasztó. Jobbnak láttam tudatosan ellazítani a dögönyözésnek ösztönösen ellenálló izmaim, hogy hamar abbahagyja. Ez bevált. Felpuhult! - állapította meg elégedetten, majd meghatározott három tudományos fázist, ami egyenként 5 perces testhelyzetet jelentett és a végére fel tudok majd állni. Ezzel a készséges és jóságos doki bá a gyógyítás befejezettségérzetének birtokában békén hagyott. Neki is jó, nekem is jó. Már csak pihegni akartam.
Dö Bádi! Ju mászt luk dö bjútí! (link, katt)
Ahogy ott pihegtem, észrevettem, hogy kulturális esztétikai szórakozásban is van mindjárt részem. Vannak, akik azért járnak operába, hogy a zenei műveltségük magas színvonalában gyönyörködjenek (más nem bírná befogadni, ami ott történik), én meg ehelyett táncelőadásokra járok, hogy a szálkás izomzatú táncosokban gyönyörködjek. Itt előadás és táncosok nélkül is volt bőven szemrevételezni való, hajókat pakolgató, kezdetektől sportoló testeken. A 15-ös jollékon kívül egyszemélyes kishajók is indultak a versenyen, pocakeresztés kor előtti vitorlázókkal. (Hát igen, tapasztalatból mondom, három X fölött már keményebben kell dolgozni a gravitáció erejének leküzdéséhez....) Kifejezetten üdítően hatott rám a sajgó derekam pihentetése közben most is - mint ahogy máskor is kedvelt időtöltésem -, hogy az átlagosnál jobban kidolgozott izmokat tanulmányozzam mozgás közben. Zsírréteg híján a bőr alatt látványosan futkosó szöveteknek nagy rajongója vagyok. Amúgy is kifejezetten rajongó típus vagyok, a célszemély mindegy is, az időtartama is változó; egy központi hajtóerő ez a szenvedély, nem kell személyesre venni, mert nem akarok semmit az illetőtől, csak a bálványozás kiélése a lényeg. Ha ezt még kifejezésre is juttatom, akkor várhatóan vagy inspiráló (igen, erre is van példa) vagy megterhelő az illető számára, vagy félreérthető, pedig a rajongás nem összetévesztendő azzal, ha "komoly" szándékaim vannak. Csendben, ráérősen nézelődtem.
Hogyan kell nőt vízből menteni?
A szép testek bálványozásáért bezzeg a férfiaknak nem kell magyarázkodniuk. A két napos kupának az első napján nem tudtak futamot rendezni szél nélkül, így a vízen halasztás alatt összekötöttük a hajókat, átjártunk és szemrevételeztük a nüansznyi eltéréseket, hogy a flottaelőírás által megadott kereteken belül ki mit alakított át, hogy a menettulajdonságokat vagy a praktikumot javítsa. Az oldott légkörben többek között azt is megtudhattam, az egyik, rajzfilm figurára emlékeztető hangfekvésű versenytárstól, hogy mi a leggyönyörködtetőbb módja egy nő vízből való kimentésének. Az illető egy orvostól hallotta a receptet, mi szerint két kezénél fogva kell a hajóba beemelni a testet, úgy, hogy rutinosan lerángatjuk róla az összes felsőjét. Az orvos szerint az ilyenkor rendeltetésszerűen beálló sokk hatására percekig mozdulatlanul fekszik majd a nőnemű kimentett a fedélzeten ,amíg a férfi hajós kigyönyörködheti magát a felsőtestének látványában. Amikor magához tér, akkor pedig előadhatja a lovagot, mondván: "elájultál, felső sincs rajtad, de tessék, odaadom az enyémet." Ettől a lovagiasságtól a nő elolvad, és el is terelődik a figyelme arról, hogy az elmúlt percekben visszaéltek kiszolgáltatottságával.
Szóló vagy trió?
Szombaton heccelték a kormányosunkat, hogy az nem igazságos, hogy neki két női mancsaftja van, és sürgősen át kell adnia egyet. Minket senki nem kérdezett, hogy vajon akarunk-e menni. Itt a kormányosokról szól a történet. A magam részéről nem vállalnám a rizikót, ezzel a kormányossal már összeszoktunk, illetve ő is szokva van a nőkkel való visszafogott bánásmódhoz, mert a feleségével versenyzett korábban, amíg meg nem született első közös gyermekük az előző kupa idején. Bár ő is idegesen utasít és sürget, mint minden kapitány, de észreveszi magát, egy szintet nem halad meg, vagy ha igen, utána elnézést kér, és amiben nagyon különbözik másoktól, hogy ő azonnal elismeri a jó munkát, illetve meg tud elégedni az eredménnyel és pozitívan áll az összképhez, jelezve a fejlesztendő területeket a csapatmunkában. Vele öröm menni, és szívesen teszem.
Egy dolog sérül számomra: a szabadság érzetem, vagy ha tetszik a "szakmai" önállóságom. Úgy kell állítani mindent, ahogy ő mondja, az önálló javaslatokat visszadobja, pedig nem mindig értek vele egyet. Ezt kell elfogadni, hogy ő magában és a saját tapasztalataiban bízik kizárólag, így egy kicsit olyan, mint ha hármunk helyett is egyedül vitorlázna. Fejet hajtok ez előtt addig, amíg nincs felmutatható eredményem, vagy nagyobb tapasztalatom. A flottán belül más hajók kormányosaival szemben pedig lojális vagyok a mi kis hármasunkhoz, és ettől még az a csábítáó szándékú szövegük sem tántorít el, hogy de ők hallották, hogy volt hangos szóváltás (visszakiabáltam a kormányosnak, mert valamit gyorsan akart parancsolni, de kínjában összekeverte, majd rajtam verte le, hogy én rontom el), úgyhogy ők biztos jobban bánnának velem.
Enyém a vár, tiéd a lekvár!
Vasárnap volt szél, volt futam is, nem is egy, mindjárt kettő. A lojalitásom itt próbára lett téve. Jól mentünk viszonylag, bár szerintem a fok túl volt húzva, a grósz meg nem a középvonalban volt krajcban, illetve a spi felszerelése lassan ment nekünk. Az egyik hátszél szakaszban, a bójához közelítve taktikai versenyhelyzetbe kerültünk egy már ott lévő hajóval. Az nyer előnyt, aki közelebb, kisebb ívben tudja venni a bóját, de az idevágó versenyszabályok adta kereteken belül lehet csak ezt érvényesíteni (ha a bójától három hajóhosszban nem voltak fedésben, akkor a hátsó hajó nem jogosult a belső helyre.) Nos, nem vagyok meggyőződve, hogy minden kétséget kizáróan jogosultak lettünk volna erre az előnyre. Mégis távolodásra kényszerítettük a másik hajót. De ez a magán véleményem, és csak nagyon halványan merem leírni, mert sehol nem tanúskodnék a kormányosunk ellen. Ebben a flottában a barátságosság, a versenyszerűség és mellette a nagyvonalúság jellemző legendásan, de most, ebben a helyzetben szóváltás alakult ki a két kormányos között, aminek eredményeképp fel lettünk szólítva a jogtalan kiszorítás miatt ilyenkor szokásos büntető forduló végrehajtására, kióvás terhe mellett. Mivel a mi kormányosunk nem fogadta el a büntetés jogosságát, kissé sértődött hangnemben odavetette a másiknak, hogy óvj, ha akarsz. Piros lobogót kell kitennie az óvó félnek, de hiába tekergettem a fejem még két percig, az nem került elő, és mint versenybíró papírral rendelkező, tudom, ez érvénytelenítheti az óvást. A futam végére azért valami rongy fel lett kötve, én alsónadrágnak néztem, főleg, hogy olyan sokáig tartott előkeríteni. Később rákérdeztem, a mancsaft pólója volt, összehajtogatva.
Az óvás tárgyalás a műhelyben lett megrendezve. A kormányosok elmondták és lemodellezték álláspontjukat, a többiek rosszallták, hogy egyáltalán sor került óvásra. Mivel nem voltak tanúk, a helyzet kialakulását a kritikus ponton senki nem tudta igazolni, ezért az egyszemélyes zsűri elutasította a kérvényt. Az egyik fél részéről maradt a beakadt lemez és csak ismételgette az elvitathatatlan igazát, a másik fél pedig letört enés igazságérzetében megtépázva mesélte a többieknek a helyzetet. Azért kezet fogtak, hogy ez nem személyes, de a hangulatukra hatással volt az eset, egész nap.
Minden jó, ha a vége jó
A bajnok a rajzfilm figura hangú lett, akire mindig rá kell nézzek, hogy azonosítsam, most egy ember beszél, ha fél mérföldről hallom az amúgy erős hangját, pedig maga a karaktere inkább egy szélesvásznú filmen férne el a méretei alapján. A díjkiosztón aztán mindenféle mókás különdíjak is előkerültek, a feleségek nagy felháborodására még ifjú apa díj is, amiért új mocókat nemzettek. A nők az anya díj elmaradásának adtak hangot, ami érthető, hiszen apa csak azért vitorlázhat, mert anya beleegyezik, hogy addig vigyáz a parton a kicsire - amit láthatóan változó idegállapottal tudnak kivitelezni. Személyes kedvencem, amit más versenyek díjkiosztóján láttam, hogy apuka felviszi a dobogóra magával a porontyot, mint valami ereklyét, hogy lám, nem csak az érem lóg a nyakamban, hanem én ilyet is tudok - csak addig a parton várakozástól becsavarodó gyereknél a hisztit anyu kezelte, neki is járna a tündöklés. (Farky legalább bemondja a feleségét a kamerába.)
Ez a siófoki hétvége teljes kikapcsolódást és környezetváltozást jelentett. A széplaki kikötőben a tó partján aludni lakókocsiban, a jollét szerelgetni reggel, a barátságos flottában jó hangulatút versenyezni és utána dumálgatni nagyon üdítő. Nemcsak hajó szinten, de flotta szinten is otthon érzem magam, igazi csapatszellemben.
Enyém a vár, tiéd a lekvár!
Vasárnap volt szél, volt futam is, nem is egy, mindjárt kettő. A lojalitásom itt próbára lett téve. Jól mentünk viszonylag, bár szerintem a fok túl volt húzva, a grósz meg nem a középvonalban volt krajcban, illetve a spi felszerelése lassan ment nekünk. Az egyik hátszél szakaszban, a bójához közelítve taktikai versenyhelyzetbe kerültünk egy már ott lévő hajóval. Az nyer előnyt, aki közelebb, kisebb ívben tudja venni a bóját, de az idevágó versenyszabályok adta kereteken belül lehet csak ezt érvényesíteni (ha a bójától három hajóhosszban nem voltak fedésben, akkor a hátsó hajó nem jogosult a belső helyre.) Nos, nem vagyok meggyőződve, hogy minden kétséget kizáróan jogosultak lettünk volna erre az előnyre. Mégis távolodásra kényszerítettük a másik hajót. De ez a magán véleményem, és csak nagyon halványan merem leírni, mert sehol nem tanúskodnék a kormányosunk ellen. Ebben a flottában a barátságosság, a versenyszerűség és mellette a nagyvonalúság jellemző legendásan, de most, ebben a helyzetben szóváltás alakult ki a két kormányos között, aminek eredményeképp fel lettünk szólítva a jogtalan kiszorítás miatt ilyenkor szokásos büntető forduló végrehajtására, kióvás terhe mellett. Mivel a mi kormányosunk nem fogadta el a büntetés jogosságát, kissé sértődött hangnemben odavetette a másiknak, hogy óvj, ha akarsz. Piros lobogót kell kitennie az óvó félnek, de hiába tekergettem a fejem még két percig, az nem került elő, és mint versenybíró papírral rendelkező, tudom, ez érvénytelenítheti az óvást. A futam végére azért valami rongy fel lett kötve, én alsónadrágnak néztem, főleg, hogy olyan sokáig tartott előkeríteni. Később rákérdeztem, a mancsaft pólója volt, összehajtogatva.Az óvás tárgyalás a műhelyben lett megrendezve. A kormányosok elmondták és lemodellezték álláspontjukat, a többiek rosszallták, hogy egyáltalán sor került óvásra. Mivel nem voltak tanúk, a helyzet kialakulását a kritikus ponton senki nem tudta igazolni, ezért az egyszemélyes zsűri elutasította a kérvényt. Az egyik fél részéről maradt a beakadt lemez és csak ismételgette az elvitathatatlan igazát, a másik fél pedig letört enés igazságérzetében megtépázva mesélte a többieknek a helyzetet. Azért kezet fogtak, hogy ez nem személyes, de a hangulatukra hatással volt az eset, egész nap.
Minden jó, ha a vége jó
A bajnok a rajzfilm figura hangú lett, akire mindig rá kell nézzek, hogy azonosítsam, most egy ember beszél, ha fél mérföldről hallom az amúgy erős hangját, pedig maga a karaktere inkább egy szélesvásznú filmen férne el a méretei alapján. A díjkiosztón aztán mindenféle mókás különdíjak is előkerültek, a feleségek nagy felháborodására még ifjú apa díj is, amiért új mocókat nemzettek. A nők az anya díj elmaradásának adtak hangot, ami érthető, hiszen apa csak azért vitorlázhat, mert anya beleegyezik, hogy addig vigyáz a parton a kicsire - amit láthatóan változó idegállapottal tudnak kivitelezni. Személyes kedvencem, amit más versenyek díjkiosztóján láttam, hogy apuka felviszi a dobogóra magával a porontyot, mint valami ereklyét, hogy lám, nem csak az érem lóg a nyakamban, hanem én ilyet is tudok - csak addig a parton várakozástól becsavarodó gyereknél a hisztit anyu kezelte, neki is járna a tündöklés. (Farky legalább bemondja a feleségét a kamerába.)
Ez a siófoki hétvége teljes kikapcsolódást és környezetváltozást jelentett. A széplaki kikötőben a tó partján aludni lakókocsiban, a jollét szerelgetni reggel, a barátságos flottában jó hangulatút versenyezni és utána dumálgatni nagyon üdítő. Nemcsak hajó szinten, de flotta szinten is otthon érzem magam, igazi csapatszellemben.